Hódcsalád költözött a mellékágba2011-02-23 11:07:21
Kollégáink hódtól származó rágásnyomokat találtak a mellékágba nyúló fák törzsén. Ez a faj a 19.század közepén teljesen kipusztult hazánk területéről. A WWF munkájának köszönhetően azonban az 1990-es évek közepén megkezdődött visszatelepítésük és mára a hazai populáció meghaladja az 500 egyedet.
Az eurázsiai hód (Castor fiber) valaha egész földrészünk folyó menti ligeterdeit és állóvizeit benépesítette. Később nemcsak élőhelyei fogyatkoztak, de vadászata is egyre kíméletlenebbé vált, ezért a XX. század elejére Európa nagy részéről kipusztult. Csak néhány egymástól távol eső állománya maradt fenn. Magyarországon 1850-es években figyelték meg az utolsó egyedeket. Az elmúlt évtizedek aztán fordulatot hoztak a hódok életében, Európa több országában sikeresen megindultak a visszatelepítések. A szigeten talál nyomokat feltehetőleg a 2004-ben Gemencre telepített egyedek (vagy leszármazottaik) egyike hagyta.
A hód legfőbb jellegzetessége hatalmas fák kidöntésére is alkalmas narancssárga metszőfoga. Lapos, pikkelyszerű képletekkel borított farkával a vízben ügyesen kormányozza magát. A vizet csak rövid időre és kis távolságra hagyja el, a szárazföldön esetlenül mozog. Éjszakai állat, így ritkán kerül szem elé, jelenlétéről főleg nyomai árulkodnak.
A hód a környezetét kisebb-nagyobb gátak építésével tudatosan alakítja, hogy a megemelkedett vízszint révén a ragadozók elől rejtve maradjon. A nagyszabású gátépítés nem annyira az eurázsiai hódra, mint inkább Amerikában élő rokonára, a kanadai hódra jellemző. A "mi hódunk" általában a magas partfalba ás üregeket, azokat használja lakhelyül. A kotorék vagy hódvár bejárata a víz alatt nyílik. A nőstény kora nyáron egy, esetleg két kölyköt hoz a világra. A fiatalok két évig eredeti családjukkal maradnak.
A hód nyáron elsősorban lágyszárú növényeket, télen fakérget, rügyeket fogyaszt. Télire kotoréka bejáratához jelentős mennyiségű víz alatti készletet gyűjt össze.
